Az értéktöbbletet, vagyis az áru teljes értékének azt a részét, amelyben a munkás többletmunkája, illetve meg nem fizetett munkája realizálódik, profitnak nevezem. A tőkés vállalkozó nem vágja ezt az egész profitot zsebre. A földmonopólium lehetővé teszi, hogy az értéktöbblet egy részére járadék néven a földtulajdonos tartson igényt, akár mezőgazdaságra, akár épületek céljára", vasutakra, akár mástermelési célokra használják ezt a földet. Másrészt éppen az a tény, hogy a munkaeszközök birtoklása lehetővé teszi a tőkés vállalkozónak értéktöbblet termelését, vagy ami ugyanazt jelenti, bizonyos mennyiségű meg nem fizetett munka elsajátítását, lehetővé teszi a munkaeszközök tulajdonosának, aki ezeket a tőkés vállalkozónak egészben vagy részben kölcsönadja — lehetővé teszi egyszóval a pénzkölcsönző tőkésnek, hogy kamat néven magának követelje ennek az értéktöbbletnek egy másik részét, úgyhogy a tőkés vállalkozónak mint ilyennek csak az marad meg, amit ipari vagy kereskedelmi profitnak neveznek.
Milyen törvények szabályozzák az értéktöbblet teljes összegének ezt az elosztását az említett három kategória között, ez tárgyunktól egészen távol eső kérdés. Ennyi azonban következik az elmondottakból:
Járadék, kamat és ipari profit csak különböző elnevezések az áru értéktöbbletének, vagyis az áruban realizálódott meg nem fizetett munkának, különböző részeire, és mindhárom egyaránt ebből a forrásból, és csakis ebből a forrásból származik. Nem a földből mint olyanból, sem a tőkéből mint olyanból származnak, hanem föld és tőke lehetővé teszi tulajdonosaiknak, hogy abból az értéktöbbletből, amelyet a tőkés vállalkozó a munkásból kisajtol, megfelelő részüket megkapják. Magára a munkásra nézve alárendelt jelentőségű kérdés, vajon ezt az értéktöbbletet, többletmunkájának, vagyis meg nem fizetett munkájának eredményét egészében a tőkés vállalkozó vágja-e zsebre, avagy ez utóbbi kénytelen annak bizonyos részeit járadék és kamat néven harmadik személyeknek átengedni. Tegyük fel, hogy a tőkés vállalkozó csak saját tőkéjét használja és saját földjén áll a gyára, akkor az egész értéktöbblet az zsebébe vándorol.
A tőkés vállalkozó az, aki közvetlenül kisajtolja a munkásból ezt az értéktöbbletet, függetlenül attól, mekkora részét tarthatja meg belőle végül is magának. Ennélfogva ezen a viszonyon, mely a tőkés vállalkozó és a bérmunkás között fennáll, fordul meg az egész bérrendszer és az egész jelenlegi termelési rendszer. Nem volt tehát igaza annak a néhány polgártársnak, akik vitánk során a dolgokat szépítgetni és ezt az alapvető viszonyt a tőkés vállalkozó és a munkás között másodrendű kérdésnek feltüntetni próbálták, bár igazuk volt abban, hogy az árak emelkedése adott körülmények között igen egyenlőtlen mértékben érintheti a tőkés vállalkozót, a földtulajdonost, a pénztőkést és, ha úgy tetszik, az adószedőt.
Az elmondottakból még más is következik.
Az áru értékének az a része, amely csak a nyersanyagok, a gépi berendezés értékét, egyszóval az elhasznált termelési eszközök értékét képviseli, egyáltalán nem képez jövedelmet, hanem csak tőkét pótol. De ettől eltekintve nem igaz, hogy az áru értékének azt a másik részét, amely jövedelmet képez, vagyis bér, profit, járadék, kamat formájában elkölthető, a bér értéke, a járadék értéke, a profit értéke stb. alkotja. A bért egyelőre figyelmen kívül hagyjuk, és csak az ipari profitot, a kamatot és a járadékot tárgyaljuk. Az imént láttuk, hogy az áruban foglalt értéktöbblet, vagyis az áru értékének az a része amelyben meg nem fizetett munka realizálódott, különböző részekre oszlik, amelyek három különböző nevet viselnek. De teljesen ellenkeznék az igazsággal, ha azt állítanók, hogy ennek a résznek az értéke e három alkotórész független értékének összeadásából tevődik össze vagy képződik.
Ha egy munkaóra 6 penny értékben realizálódik, ha a munkás munkanapja 12 óra, ha ennek az időnek a fele meg nem fizetett munka, akkor ez a többletmunka hozzátesz az áruhoz 3 shillingnyi többletértéket, azaz olyan értéket, amelyért nem fizettek egyenértéket. Ez a 3 shillingnyi többletérték az az egész alap, amelyet a tőkés vállalkozó valamilyen arány szerint megoszthat a földtulajdonossal és a pénzkölcsönzővel. Ennek a 3 shillingnek az értéke alkotja annak az értéknek a határát, amelyet megoszthatnak egymás között. De nem az történik, hogy a tőkés vállalkozó hozzátesz az áru értékéhez egy önkényes értéket profitja végett, ehhez hozzátesznek egy másik értéket a földtulajdonos számára stb., úgyhogy ezeknek az önkényesen megállapított értékeknek az összeadása alkotná az összértéket. Látják tehát, mennyire csalóka az a közkeletű felfogás, mely egy adott érték, három részre oszlását összetéveszti ennek az értéknek három egymástól független érték összeadása útján való képződésével, és így önkényes nagysággá változtatja azt az összértéket, amelyből járadék, profit és kamat származik.
Ha a teljes profit, amelyet a tőkés realizál, egyenlő 100 font sterlinggel, akkor ezt az összeget, abszolút nagyságnak tekintve, a profit tömegének [amount of profit] nevezzük. Ha pedig azt az arányt számítjuk, melyben ez a 100 font sterling az előlegezett tőkével áll, akkor ezt a viszonylagos nagyságot a profit rátájának nevezzük. Világos, hogy ez a profitráta kétféleképpen fejezhető ki.
Tegyük fel, hogy 100 font sterling a bérekben előlegezett tőke. Ha a létrehozott értéktöbblet szintén 100 font sterling — és ez azt mutatná, hogy a munkás munkanapjának a fele meg nem fizetett munkából áll — és ha ezt a profitot a bérekben előlegezett tőke értékén mérnénk, akkor azt mondanánk, hogy a profitráta 100 százalékos, mert az előlegezett érték 100, a realizált érték pedig 200 lenne.
Ha másfelől nemcsak a bérekben előlegezett tőkét, hanem az előlegezett össztőkét vesszük tekintetbe, mondjuk például 500 font sterlinget, amelyből 400 font sterling a nyersanyag, a gépi berendezés stb. értékét képviseli, akkor azt mondanánk, hogy a profitráta csak 20 százalék, mert a 100 profit csak ötödrésze az előlegezett össztőkének.
A profitráta kifejezésének az első módja az egyetlen, amely a megfizetett és meg nem fizetett munka valóságos arányát, a munka exploitation-jának [kizsákmányolásának] (engedjék meg nekem ezt a francia szót) valóságos fokát megmutatja. A másik kifejezésmód a szokásos, és bizonyos célokra csakugyan alkalmas. Mindenesetre igen hasznavehető arra, hogy eltakarja, milyen fokban sajtol ki a tőkés ingyen munkát a munkásból.
Azokban a megjegyzésekben, melyeket még tennem kell, a profit szót a tőkés által kisajtolt értéktöbblet egész összegére használom, tekintet nélkül arra, hogy ez az értéktöbblet megoszlik különböző felek között, és amikor a profitráta szót használom, a profitot mindig a bérekben előlegezett tőke értékén fogom mérni.
Következő rész: 12. A profit, a bér és az ár általános viszonya