Weston polgártárs érvelése voltaképpen két feltevésen alapult:
1. hogy a nemzeti termelés összege rögzített valami, állandó mennyiség vagy
nagyság [magnitude], ahogy a matematikusok mondanák;
2. hogy a reálbérek összege — vagyis a bérek összege az értük vásárolható
áruk mennyiségével mérve — rögzített összeg, állandó nagyság.
Nos, első állítása nyilvánvalóan téves. Önök évről évre láthatják, hogy a termelés értéke és tömege növekedik, hogy a nemzeti munka termelőerői növekednek, és hogy a pénzösszeg, amely ennek a növekvő termelésnek a körforgásához szükséges, folyton változik. Ami igaz az év végén, és különböző, egymással összehasonlított évekre nézve, az érvényes az év minden átlagos napjára is. A nemzeti termelés összege vagy nagysága folyton változik. Nem állandó, hanem változó nagyság, és, eltekintve a népesség változásától, ennek így kell lennie a tőke felhalmozásának és a munka termelőerejének folytonos változása miatt. Tökéletesen igaz, hogy ha az általános bérráta ma emelkednék, ez az emelkedés, akármilyen is a végső hatása, önmagában véve, közvetlenül nem változtatná meg a termelés összegét. Ez a béremelkedés mindenekelőtt a dolgok meglevő állapotából indulna ki. De ha a nemzeti termelés a bérek emelkedése előtt változó volt és nem rögzített, akkor a béremelkedés után is változó és nem rögzített lesz.
De tegyük fel, hogy a nemzeti termelés összege állandó, nem pedig változó. Még akkor is indokolatlan állítás lenne Weston barátunk állítása, amelyet logikus következtetésnek tekint. Ha van egy adott számom, például 8, ennek a számnak az abszolút határai semmiképpen sem akadályozzák alkotórészei relatív határainak megváltozását. Ha a profit 6 és a bér 2, akkor a bér 6-ra növekedhet és a profit 2-re csökkenhet, az egész összeg mégis 8 ma- rad. Ilymódon a termelés rögzített összege semmiképpen sem bizonyítaná, hogy a bérek összege is rögzített. Hogyan bizonyítja tehát Weston barátunk ezt a rögzítettséget? Pusztán azzal, hogy állítja.
De még ha állítását elfogadnánk is, az kétirányú lenne, míg ő csak egy irányban értelmezi. Ha a bérek összege állandó nagyság, akkor sem nem növekedhet, sem nem csökkenhet. Ha tehát a munkások balgán cselekszenek, amikor időleges béremelést erőszakolnak ki, a tőkések nem kevésbé balgán cselekednének, amikor időleges bérleszállítást erőszakolnának ki. Weston barátunk nem tagadja, hogy a munkások bizonyos körülmények között kierőszakolhatnak béremelést, de minthogy szerinte a bérek összege természetileg rögzített, ezért ellenhatásnak kell bekövetkeznie. Másrészt azt is tudja, hogy a tőkések kierőszakolhatnak bérleszállítást, és ezt valóban folyton meg is kísérlik. A bérek állandóságának elve szerint ebben az esetben éppúgy be kellene következnie az ellenhatásnak, mint az előző esetben. A munkások tehát helyesen cselekednének, ha megkísérelt vagy tényleg keresztülvitt bérleszállításokkal szembeszállnának. Helyesen cselekednének tehát, ha béremelést erőszakolnának ki, mert minden reakció egy bérleszállítással szemben valójában akció a béremelésért. Tehát éppen Weston polgártársnak a bérek állandóságát hirdető elve szerint a munkásoknak bizonyos körülmények között össze kell fogniuk és béremelésért kell harcolniuk.
Ha Weston ezt a következtetést tagadja, el kell ejtenie azt a feltevést, amelyből folyik. Nem szabad azt állítania, hogy a bérek összege állandó mennyiség, hanem, hogy bár nem lehet és nem kell emelkednie, de lehet és kell esnie, valahányszor a tőkének úgy tetszik, hogy leszállítsa. Ha a tőkésnek úgy tetszik, hogy krumplival táplálja Önöket hús helyett, és zabbal búza helyett, akaratát a politikai gazdaságtan törvényének kell tekinteniük és bele kell nyugodniuk. Ha valamely országban, például az Egyesült Államokban a bérráta magasabb, mint egy másik országban, például Angliában, a bérrátának ezt a különbségét azzal kell magyarázniuk, hogy különbség van az amerikai tőkés akarata és az angol tőkés akarata között. Ez a módszer bizonyára nagyon egyszerűsítené nemcsak a gazdasági jelenségek, de minden más jelenség tanulmányozását is.
De még akkor is felmerülhetne a kérdés, miért különbözik az amerikai tőkés akarata az angol tőkés akaratától? És hogy erre a kérdésre válaszoljunk, túl kell lépnünk az akarat körén. A pap azt mondhatná, hogy Isten Franciaországban ezt akarja, Angliában pedig amazt. Ha felszólítom, hogy magyarázza meg az akaratnak ezt a kettősségét, talán arcátlanul azt felelné, hogy Isten úgy akarja, legyen Franciaországban ez az akarata, Angliában pedig amaz. De Weston barátunk bizonyára az utolsó, aki minden okfejtésnek ilyen teljes tagadásához folyamodna érvként.
A tőkés akarata bizonyára az, hogy minél többet megkaparintson magának. A mi dolgunk nem az, hogy arról beszélgessünk, mit akar a tőkés, hanem hogy megvizsgáljuk, mi áll a hatalmában, melyek e hatalom határai és milyen jellegűek ezek a határok.