A politikai gazdaságtan bírálatához előszavában Karl Marx elmondja, hogyan, fogtunk neki 1845-ben Brüsszelben ő meg én, „hogy nézetünknek” — a főleg Marx által kidolgozott materialista történetfelfogásnak — a „német filozófia ideologikus nézetével szembeni ellentétét közösen kidolgozzuk, voltaképpen, hogy leszámolunk a magunk egykori filozófiai lelkiismeretével. Szándékunkat a Hegel utáni filozófia kritikájának formájában váltottuk valóra. A kézirat, két vaskos nyolcadrét kötet, már rég megérkezett Vesztfáliába, kiadási helyére, amikor hírt kaptunk arról, hogy a megváltozott körülmények a kinyomatást nem teszik lehetővé. A kéziratot annál is készségesebben átengedtük az egerek rágcsáló bírálatának, mert elértük fő célunkat — saját nézeteink tisztázását.”
Azóta eltelt több mint negyven esztendő, és Marx meghalt anélkül, hogy egyikünknek is alkalma nyílt volna a tárgyra visszatérnie. Hegelhez való viszonyunkról hellyel-közzel nyilatkoztunk ugyan, de sehol sem átfogó összefüggésben. Feuerbachra, aki pedig nem egy tekintetben összekötő kapocs a hegeli filozófia és a mi felfogásunk között, sohasem tértünk többé vissza.
Közben a marxi világszemlélet képviselőkre talált Németország és Európa határain jóval túl és a világ valamennyi művelt nyelvén. Másrészt a klasszikus német filozófia külföldön, főleg Angliában és Skandináviában afféle újjászületésen megy át, és úgy látszik, hogy Németországban is jóllaktak azokkal az eklektikus kolduskotyvalékokkal, melyeket az egyetemeken filozófia néven kikanalaznak.
Ilyen körülmények között mindinkább helyénvalónak láttam, hogy röviden és összefüggően kifejtsem viszonyunkat a hegeli filozófiához, megmutassam, hogyan indultunk ki belőle és hogyan szakadtunk el tőle. S éppígy lerovatlan becsületbeli adósságomnak tekintettem annak a befolyásnak a teljes elismerését, amelyet forrongásunk időszakában [Sturm- und Drangperiode] valamennyi Hegel utáni filozófus közül leginkább Feuerbach gyakorolt ránk. Szívesen megragadtam tehát az alkalmat, amikor a „Neue Zeit” szerkesztősége arra kért, hogy Starcke Feuerbach-könyvéről bírálatot írjak. Munkám a folyóirat 1886. évi 4. és 5. füzetében látott napvilágot és javított különlenyomatként is megjelenik.
Mielőtt e sorokat nyomdába küldtem volna, az 1845—46-os régi kéziratot még egyszer előkerestem és megnéztem. A Feuerbachról szóló szakasz befejezetlen. Az elkészült rész a materialista történetfelfogás bemutatása, s csak azt bizonyítja, mennyire nem-teljesek voltak még akkori ismereteink a gazdasági történetről. Magának a feuerbachi tannak a kritikája nincs meg benne; mostani célomra tehát nem volt használható. Ellenben Marx egy régi füzetében megtaláltam a függelékben lenyomtatott tizenegy tézist Feuerbachról. Ezek jegyzetek — későbbi kidolgozás céljára, hevenyében leírva, semmiképpen sem nyomtatásra szánva, de felbecsülhetetlenek mint az első dokumentum, amelyben az új világnézet zseniális csírája le van fektetve.
London, 1888. február 21.
Friedrich Engels