Hogy harminchárom évvel első megjelenése után szükségessé vált a „Brumaire tizennyolcadika” egy új kiadása, ez azt bizonyítja, hogy ez a kis írás még ma sem vesztett semmit értékéből.
S valóban zseniális munka volt. Közvetlenül az után az esemény után, amely az egész politikai világot derült égből jövő villámként lepte meg, amelyet egyesek az erkölcsi felháborodás hangos kiáltásával kárhoztattak, mások mint a forradalomból való menekvést s annak eltévelyedéseiért való büntetést elfogadtak, amelyet azonban mindenki csak megbámult és senki meg nem értett — közvetlenül ez után az esemény után lépett fel Marx egy rövid, epigramma-szerű ábrázolással, amely a francia történelem egész menetét a februári napok óta belső összefüggésében fejtegette, december másodikának csodáját ennek az összefüggésnek természetes, szükségszerű eredményévé feloldotta, s emellett még arra sem volt szüksége, hogy az államcsíny hősével másként, mint a jól megérdemelt megvetéssel bánjék. És oly mesteri kézzel volt e kép megrajzolva, hogy minden új, időközben bekövetkezett leleplezés csak újabb bizonyítékokkal szolgált arra, hogy milyen híven tükrözi a valóságot. Az élő napi történelem e kiváló megértése, az események világos áttekintése abban a pillanatban, melyben megtörténnek, valóban példa nélkül áll.
De ehhez az is kellett, hogy valaki olyan pontosan ismerje a francia történelmet, mint Marx. Franciaország az az ország, amelyben a történelmi osztályharcokat, inkább mint bárhol másutt, mindig a döntésig végigharcolták, ahol tehát a váltakozó politikai formák is, amelyekben ezek mozognak és amelyekben eredményeik összegeződnek, a legélesebb körvonalakban domborodnak ki. Franciaország, amely a középkorban a feudalizmus központja, a reneszánsz óta pedig az egységes rendi monarchia mintaországa volt, a nagy forradalomban szétrombolta a feudalizmust, és oly klasszikus módon alapozta meg a burzsoázia tiszta uralmát, mint egyetlen más európai ország sem. És a feltörekvő proletariátusnak az uralkodó burzsoázia elleni harca is olyan akut formában lép itt fel, amely másutt ismeretlen. Ezért tanulmányozta Marx nemcsak az elmúlt francia történelmet különös előszeretettel, de a folyamatban levőt is minden részletében nyomon követte, az anyagot jövőbeli felhasználásra összegyűjtötte, s így az események sohasem érték meglepetésszerűen.
Ehhez azonban még egy másik körülmény is járult. Éppen Marx volt az, aki elsőnek fedezte fel a történelem nagy mozgástörvényét, azt a törvényt, amely szerint minden történelmi harc, akár politikai, akár vallási, filozófiai vagy más ideológiai téren játszódik le, valójában csak a társadalmi osztályok harcának többé-kevésbé világos kifejezése, s hogy ezeknek az osztályoknak a létezését és ezzel összeütközéseiket is viszont gazdasági helyzetüknek a fejlődési foka, termelésüknek a módja és az ezáltal megszabott cseréjüknek a módja szabja meg. Ez a törvény, amely a történelem számára ugyanazzal a jelentőséggel bír, mint az energia átalakulásának törvénye a természettudomány számára – ez a törvény itt is megadta Marxnak a kulcsot a második francia köztársaság történetének megértéséhez. Ezen a történeten próbálta itt ki Marx a maga törvényét, s még harminchárom év elmúltával is azt kell mondanunk, hogy e próba fényesen sikerült.
F. E.