Író: Paul Mattick
Először megjelent: "Modern Monthly," IX. évfolyam, 5. szám (1935. szeptember)
Fordítás és HTML: P.G.
Személyesen nekem nem származik semmi örömöm vagy érdekeltségem abból, hogy részt vegyek akármiféle háborúban; mégis, naivnak és haszontalannak találom, hogy háború-ellenesnek jelentsem ki magam. Anyagi erőket kell ellene felsorakoztatnunk, nem puszta attitűdöket, és aki nem vesz részt ezen erők a formálásában, az nincs a háború ellen, akármennyire állítsa is, hogy ellene van. Maga a kérdés azt sugallja, hogy a béke mellett kell állást foglalnunk a háború ellen, de én épp annyira ellene vagyok a kapitalista békének, mint a kapitalista háborúnak. Különben sincs választásom a két helyzet között; csak annak a rendszernek a végéhez járulhatok hozzá, amelynek létét a háború és béke váltakozásának tendenciáján kell biztosítania. Hogy ellene lehessünk a kapitalista háborúnak, ellene kell lennünk a kapitalizmusnak, mivel a háború, ahogy a válság is ennek a rendszernek a létfeltételei közé tartozik. És így mondanom sem kell, hogy semmi esetre sem segítek megvédeni egy olyan rendszert, amelyet mélységesen visszataszítónak tartok, és amely megrontja az életem.
Ha amerika háborúba lép, az a jelen feltételek mellett azt jelenti, hogy a krónikus világválság tovább éleződik egy világháborúban, amelyben a válság megoldását keresi. Ma esztelenség a háború okait különös nemzetek politikájában és szükségleteiben keresni; a világháború a világkapitalizmus ügye. Egy ilyen helyzetre tekintettel, az egyén akarata és tervei nevetséges jelentéktelenségbe süllyednek, és szinte közömbös, hogy ez az ember a háború mellett vagy ellen áll ki. A dolgok jelenlegi állása szerint, ma, – és ez csak ma igaz, – nincs sok alapja azt feltételezni, hogy a következő háborút a munkásosztály saját cselekedetével megakadályozza. Sokkalta valószínűbb, hogy ki kell majd várnunk a következő világháborút, hogy egy új világforradalmi szituációt termelhessünk ki, és így igen nehéz egy forradalmárnak nem a háború felgyorsulását remélnie. De nem állhat inkább a háború, mint a béke mellé; egyszerűen nincs semmi dolga ezzel a világgal, hanem egy új világot alakít a maga számára.
A munkástömegek ellenforradalmiak szükségszerűségből ellenforradalmiak, mivel szükségből válik forradalmivá is. Az egyénnek, a háborúval szembeni magatartásban nem csak magát, hanem a tömegjelenséget is figyelembe kell vennie. Az, hogy ő mit akar, nem meríti ki a kérdést; hogy mit tehet, már nagyobb jelentőséggel bír. A munkásosztály ma valószínűleg háborúba megy a tőke kedvéért, épp ahogy a tőke kedvéért is dolgozik, és ugyanazzal az okkal. Ha ez a helyzet nem változik, akkor a forradalmi háború-ellenző egy hang marad a sötétben, és csak az események váltakozására várhat. Magatartása a háborús helyzet felé akkor gyakorlatilag egy nem-forradalmi időszakban való élet magatartása. Esztelenség axiómaként [alapigazságként – ford.] fenntartani örök időkre, hogy háborúba kell lépni ahhoz, hogy valamikor fegyvereinket saját burzsoáziánk felé fordítsuk, épp ahogy hamis ahhoz ragaszkodni, hogy minden feltételek mellett elutasítsuk a hadi szolgálatot. A forradalmár, egy olyan időben, amely nem szolgál lehetőséggel a cselekvésre, nem léphet ki az életből. Egy halott ember megszűnt bármi is lenni, így forradalmár is. Ha távol maradni a háborútól nagyobb veszéllyel fenyegeti az ember életét, mint részt venni benne, a választás nem nehéz, hiszen épp annyira ostoba dolog meghalni egy eszméért és semmi másért, mint meghalni a kapitalizmusért. Ha a hadi szolgálat elutasítása lehetséges, véleményem szerint csak egy idióta engedné magát meggyőzni arról, hogy részt vegyen a háborúban, hogy eltérítse azt. Amíg a háborús gépezet nem szűnt pontosan működni, és a tömegek fel nem kelnek magukból, addig a forradalmi lehetőség nincs jelen; de akkor bizonyára az is közömbös, hogy forradalmár hol találja magát. Ha a kedvezőtlen helyzet következtében, a szolgálat megtagadása nem bír valódi jelentőséggel, akkor esztelenség ennek kitenni magunkat. Ha forradalmi jelentőséggel ír, akkor élnünk kell vele, még ha a háború egy háború előnyös lenne a társadalom megváltoztatásának objektív előfeltételeinek, hiszen nem foglalhatunk állást egyetlen kapitalista ügyben sem. Nincs abszolút és egyetemesen érvényes válasz az itt felvetett kérdésre. A különböző konkrét helyzetekben a gyakorlati osztályharc valószínűleg más válasszal felel a kérdésre. És mégis, a háború nem jelöl ki semmilyen különös feladatot az egyén vagy az osztály számára: a munkások történelmi feladata pusztán megoldását követeli, mely ugyanaz marad háborúban és békében.
A proletariátus nézőpontjából ma már nem megengedhető, hogy bizonyos háborúkat elutasítsunk, míg másokat elfogadunk. Az ellenség a világkapitalizmus, így még a japán elleni orosz-amerikai szövetség sem állítja a munkásságot új feladat elé. Az államkapitalista Oroszország szoros kapcsolatban áll a világkapitalizmussal, és annak fenntartásában érdekelt. Mint az imperialista kapitalizmus támogatóját, magára Oroszországra imperialista hatalomként kell tekinteni. Az orosz munkás ugyanazzal a feladattal néz szembe, mint a német vagy az amerikai: a világkapitalizmus megdöntésével, ennélfogva az orosz államkapitalizmus megdöntésével is. Az orosz szövetségi politika támogatása annyit tesz, mint népszerűsíteni az elkövetkező világháborút.
Akárki, aki a harmadik kérdést Igen-nel válaszolná meg, nem lenne több közönséges háborús uszítónál. Németországot nem lehet megkülönböztetni más kapitalista országoktól. Mindenhol ugyanaz a kapitalizmus uralkodik, amely csak fejlettségi szintekben és lényegtelen sajátosságokban különbözik. Aki Hitler, Sztálin és Roosevelt közül választ, az már csak ennél a körülménynél fogva kijelenti, hogy védelmébe vesz egy kapitalizmust, amelyet elfogadhatónak talál, és ezáltal hajlandóságát hirdeti, hogy részt vegyen a következő háborúban.