Író: Nyesztor Mahno
Először megjelent: "Dyelo Truda," 1926. március 10.
Forrás: The Nestor Makhno Archive
HTML: P.G.
Március 7-e szívszaggató dátum a Szovjet Szocialista Köztársaisági Unió munkásai számára, akik egyik vagy másik oldalon a kronstadti eseményekben részt vettek. Erről a napról való megemlékeszés egyformán fájdalmas minden ország munkásai számára, azért mert visszahozza az emlékét annak, amit Kronstadt szabad munkásai és tengerészei követeltek a vörös hóhéroktól az „Oroszországi Kommunista Párt”-tól és annak eszközétől a „Szovjet” kormánytól, amely az orosz forradalom elfolytásán fáradozott.
Kronstadt ragaszkodott ezekhez az állami hóhérokhoz, akik visszavontak mindent, ami a város és az ország munkásaihoz tartozott, mint hogyha õk hajtatották volna végre a forradalmat. A kronstadtiak ragaszkodtak az októberi forradalom vívmányainak gyakorlati megvalósításához:
-szabadon választott szovjetek, -szólásszabadság biztosítása a munkások a parasztok az anarchisták és a baloldali forradalmi szocialisták számára.
Az orosz kommunista párt ezt kihívásnak tekintette az országban kialakult monopol-helyzetére nézve és gyáva hóhér arcát a ’forradalmi munkások barátja’ maszkja mögé rejtve Koronstadt szabad munkásait és tengerészeit ellenforradalmároknak kiáltotta ki és ezután rendőrök és rabszolgák tízezreit küldte ellenük: csekistákat, Kursanty1, párttagokat… azzal a parancssal, hogy lemészárolja a tisztességes harcosokat és forradalmárokat – a kronstadtiakat, akiknek a forradalmi tömegek elõtt nem volt szégyellni valójuk, egyetlen bűnük, hogy felháborodtak az OKP hazugságain és gyávaságán, amely lábbal tiporta földbe a munkások jogait és forradalmukat.
1921 március 7-én este háromnegyed hétkor a várost nehéztüzérséggel lőtték. Ahogy az várható volt Kronstadt visszavágott. Nem csak saját érdekében tette, hanem az ország más munkásainak érdekében is, akik forradalmi jogaikért küzdöttek, melyeket a bolsevik hatalom önkényesen felszámolt.
Felkelésük visszhangra talált a tőrbe csalt Oroszországban, mely készen állt, hogy folytassa jogos és hősies harcát, de sajnos ehhez túl gyenge volt, mert állandóan lefegyverezték és megbilincselték a Vörös Hadsereg és a Cseka elnyomó különítményei, melyek a szabad szellem és a szabad akarat letörésére szervezodtek országszerte.
Nehéz felbecsülni Kronstadt védőinek és a Vörös hadsereg vak tömegeinek veszteségeit, de azt nyugodtan állíthatjuk, hogy több, mint tízezren haltak meg. Többségük munkás és paraszt, akiket a hazugságok Pártja hatalomra kerüléséhez felhasznált, áltatva őket a szebb jövőrõl szőtt álmok ígéretével. Ez hosszú évekig kizárólag a saját pártjuk érdekében használták őket, hogy így kiterjeszthesse és elmélyíthesse politikai dominanciáját az ország gazdasági és politikai életében.
Szemben a bolsevik oligarchiával Kronstadt védte meg legjobban a munkások és parasztok harcát az orosz forradalom idején. Ebből a súlyos okból kifolyólag az oligarchia hívei kiírtották a kronstadtiakat, nagyrészben katonai győzelem után, a többeiket pedig börtönökben és erődítményekben, melyeket a cárista burzsoá rezsim hagyott rájuk örökségül. Így értelmezve március hetedike döntően fájdalmas évforduló a világ munkásainak számára. Ezért az oroszországi munkásoknak nem csak azoknak a kronstadti felkelőknek az emléke fájdalmas, akik a harcban elestek, a túlélőkre, akik a bolsevik börtönökben sínylődtek, is meg kellene emlékezni ezen az évfordulón. De ezt az ügyet nem intézhetjük el puszta siránkozással: a március hetedikéről való megemlékezésen kívül a világ munkásainak tiltakozásokat kellene szervezniük a OKP által a forradalmi munkásokkal és tengerészekkel szemben elkövetett gazságok ellen, és követelni hogy engedjék szabadon a bolsevik börtönökben senyvedõ és a finnországi koncentrációs táborokba internált túlélőket.
1 A vörös hadsereg kadettjeit – Alexander Skirda megjegyzése.