Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L’Ordine Nuovo" 2. évfolyam, 8. szám; (1920. július. 3. 1-2.)
Forrás: Évkönyv 2025 - A Nemzetközi Munkásmozgalom Történetéből; A fordításokat a marxists.org rendelkezésére bocsátották, a copyright az Évkönyvet illeti.
Fordítás: Kis Aladár
HTML: P.G.
Minden politikai hatalmi formát történelmi szempontból csak egy reális gazdasági hatalom törvényesített gépezeteként foghatunk föl és bizonyíthatunk. A politikai hatalmi formát nem lehet másként fölfogni és bizonyítani, csak úgy, mint védelmi szervezkedést és mint egy meghatározott gazdasági rendszer fejlődésének feltételét a termelés és a javak felosztásának összefüggésében. A történelmi materializmus ezen alapvető (és elemi) kánonja mindazon tézisek összességét magába foglalja, amelyeket igyekeztünk kifejteni, amikor a gyári tanácsok kérdéséről szóltunk.1 Ez az alapvető elv magába foglalja azokat az okokat, hogy miért látjuk a munkásosztály reális problémáinak tárgyalása közben központinak és elsőrendű fontosságúnak azokat a pozitív tapasztalatokat, amelyek a munkásság mélyreható megmozdulásaiból jöttek létre a tanácsok megalakítása, azok kifejlesztése és egybehangolása céljából. Ezért fenntartottuk azt a véleményt, hogy
1. A forradalom nem szükségszerűen proletár- és kommunista forradalom, ha csak arra törekszik és el is éri, hogy megsemmisítse azokat az intézményeket és azt a közigazgatási gépezetet, amelyen keresztül a polgárság politikai hatalmát gyakorolja.
2. Még akkor sem nevezhető a forradalom kommunista vagy proletárforradalomnak, ha a népi felkelés hulláma olyan emberek kezébe adja a vezetést, akik magukat kommunistáknak nevezik (és őszintén azok is). A forradalom csak akkor kommunista és proletárforradalom, ha a kapitalista osztályoktól irányított társadalom kebelében létrejött kommunista és proletár termelőerők (proletariátus) felszabadítását jelenti. És ez a forradalom csak oly mértékben kommunista és proletár, amennyiben sikerül a kommunista és proletár erők expanzióját és megszervezését elősegítenie és előmozdítania. Olyan erők legyenek ezek, amelyek meg tudják kezdeni a szükséges módszeres és fáradságos munkát, hogy az új rendszert kialakítsák a termelés és a javak elosztásának összefüggésében. Ez az új rendszer azokon az alapokon nyugszik, amelyek lehetetlenné teszik az osztályokra felosztott társadalom létezését. Ennek a rendszernek szisztematikus fejlesztése ezért arra irányuljon, hogy ugyanakkor bekövetkezzék az államhatalom elhalásának folyamata, a proletárlét védelmét szolgáló politikai szervezet szisztematikus felszámolása, mert a proletárosztály mint osztály, annak érdekében, hogy emberiséggé váljon, megszűnik létezni.
Az a forradalom, amely a polgári állam gépezetének szétzúzásával és egy új államgépezet létrehozásával valósul meg, minden osztályt érint és magával sodor, minden osztályt, amelyet a kapitalizmus elnyomott eddig. Ezt a nyers tényt az idézi elő, hogy az imperialista háború következtében létrejött szűkös gazdasági helyzetben a nép nagy része nem lát semmiféle garanciát, ami biztosítaná neki a mindennapi élet elemi szükségleteit. (A nép nagy többségét iparosok, kisbirtokosok, értelmiségi kispolgárok, igen szegény paraszti tömegek és elmaradott polgári tömegek alkotják.) Ez a fajta forradalom főképpen anarchikus és romboló jellegű, mert az elvakult harag kitörésében és a düh szörnyű elszabadulásában nyilvánul meg minden konkrét cél nélkül. Ezek csak új államhatalomban csillapodnak le, amikor a fáradtság, a csalódás és az éhség annak a szükségszerűségnek a felismeréséhez vezet, hogy szükség van egy törvényes rendre és hatalomra, amely ezt a rendet valóban tiszteletben tudja tartatni.
Ez a forradalom egy egyszerű alkotmányozó országgyűlésen is eldőlhet, amely igyekszik gyógyítani a polgári állam gépezetében a népharagtól elszenvedett sebeket. Ez a forradalom a szovjetek rendszeréhez, az egész proletariátus és más elnyomott osztályok politikai függetlenségének kivívásához is eljuthat. Csak az a baj, hogy ezeken az eredményeken nem mernek túlmenni, nem mernek hozzányúlni a gazdasági kérdésekhez, és ezért a vagyonos osztályok reakciója ismét visszaveti őket. Ez a forradalom eljuthat a polgári állam gépezetének teljes feldúlásáig és odáig, amikor az állandó szervezetlenség állapota hosszabb időn keresztül tart. Ebben az állapotban a még létező javak is tönkremennek, a nép felőrlődik, mert belátja, hogy képtelen minden, a birtokos osztálytól független szervezkedésre. Ez a forradalom eljuthat egy proletár- és kommunista hatalom megszerzéséhez, amikor azonban kimerül abban az ismétlődő és reménytelen igyekezetben, hogy fennállásának és megerősödésének gazdasági feltételeit megteremtse, a végén pedig a kapitalista reakció elsöpri.
Németországban, Ausztriában, Bajorországban, Ukrajnában és Magyarországon ezek a történeti események igazolást nyertek. A forradalomra, mint romboló aktusra nem következett be a kommunista értelemben vett újjáépítő folyamat. A külső feltételek megléte: a Kommunista Párt, a polgári állam szétzúzása, erős szakszervezetek és a proletariátus felfegyverzése mind nem volt elég ahhoz, hogy egy feltételnek a hiányát pótolják. Hiányzott egy olyan expanzióra törekvő proletariátus, hiányzott a proletariátusnak egy tudatosan arra irányuló megmozdulása, hogy a politikai vezetéssel együtt a gazdaságirányítást is átvegye. Hiányzott a proletártömegekben annak akarása, hogy a proletárrendszert bevezesse a gyárba, és ezzel a gyárat az újfajta állam első láncszemévé tegye. Nem tudtak egy olyan új államot létrehozni, amely a gyári rendszer gazdasági viszonyainak a visszatükröződése. Ez az oka annak, hogy mindig azt állítottuk, hogy a Pártban lévő kommunista sejteknek nem szabad különleges ábrándokat kergetniük és ezeken rágódniuk (ilyen problémák a szavazattól való tartózkodás vagy egy „valóban” kommunista párt megalkotásának a problémája), hanem azon kell fáradozniuk, hogy olyan feltételeket teremtsenek a tömegek számára, amelyek közt meg lehet oldani az összes különleges problémát, köztük a kommunista forradalom szerves fejlődésének problémáját is. Nem sokat számít, hogy létezik egy kommunista párt, ha nincs meg a tömegben a kezdeményező történeti szellem és a gazdasági függetlenségre való törekvés. Mi úgy gondoljuk, hogy a párt legyen akcióképes és ne a tisztán elméleti emberek és politizálgatók akadémiája, akik „jól” gondolkoznak és „jól” kifejezik magukat a kommunista ismeretanyagban. Ugyebár a politikai kezdeményező szellemet és a gazdasági függetlenségre való törekvést a pártnak kell képviselnie és egybefognia? És minthogy a pártok kialakulása és a reális történelmi erők jelentkezése, amelyeknek visszatükröződései a pártok, nem egyszerre történik a semmiből, hanem dialektikus fejlődés következményeképp, akkor vajon a kommunista erőknek nem az-e a legnagyobb feladata, hogy tudatosságot és szervezettséget adjanak az alapvetően kommunista termelőerőknek, amelyeknek kibontakozásuk és terjeszkedésük során meg kell teremteniük a politikai hatalom biztos és állandó gazdasági alapját a proletariátus kezében?
Hasonlóképpen kérdés, hogy kivonhatja-e magát a párt a választási kampányokban való részvétel alól a polgári demokráciát képviselő intézmények miatt, ha a pártnak az a feladata, hogy politikailag beszervezze az összes elnyomott osztályt, amely a proletariátushoz közel áll? És hogy ezt elérje, szükséges-e, hogy ezekből az osztályokból alakuljon ki a demokratikus értelemben vett vezető párt, tekintve, hogy csak a kommunista proletariátusból születhet meg egy forradalmi értelemben vett párt?
Ha az összes elnyomott osztály magáénak érzi a kommunista pártot, és ha a párt a dolgozó nép valamennyi rétegével állandó kapcsolatot tart fenn, akkor a kommunista párt a nép valamennyi rétegét elvezeti annak felismeréséhez, hogy a kommunista proletariátus az a vezetőosztály, amelynek át kell vennie a hatalmat a kapitalista osztálytól. A kommunista párt teremti meg azokat a feltételeket, amelyek között lehetségessé válik, hogy a forradalom, mint a polgári állam szétzúzója azonosuljon a proletárforradalommal, azzal a forradalommal, amely kiszorítja a kizsákmányolókat, és amelynek majd el kell kezdenie az új rendszer kifejlesztését a termelés és a javak összefüggésében.
Ugyanígy: ha a kommunista párt az ipari proletariátus sajátos pártjaként lép föl, és ha azon munkálkodik, hogy a kapitalizmus által kifejlesztett termelőerőknek (proletariátusnak) öntudatot és pontos politikai irányt mutasson, akkor meg tudja teremteni a kommunista proletariátus kezében lévő államhatalom gazdasági feltételeit is. Ilyen feltételek között már lehetővé válik, hogy a polgári állam ellen forduló népi felkelés belenőjön a proletárforradalomba. Ebben a forradalomban ténylegesen megvalósul a valós termelőerők felszabadulásának az aktusa, melyek a kapitalista társadalom kebelén belül halmozódtak föl.
Ezek a különböző történelmi eseménysorozatok nem elszigeteltek és nem is függetlenek, hanem ugyanannak a dialektikus fejlődési folyamatnak a mozzanatai, amelynek folyamán az ok-okozati összefüggések egymásba fonódnak, felcserélődnek, egymásra hatnak. Az oroszországi forradalom után szerzett forradalmi tapasztalatok azonban megmutatták, hogy az összes többi kétlépcsős (politikai és gazdasági) forradalom elbukott, s a második (gazdasági) forradalom kudarca annyira lesújtotta és megalázta a munkásosztályt, hogy az lehetővé tette a polgárság számára erői újjászervezését, és azt, hogy módszeresen hozzálásson a kommunista élcsapat eltiprásának munkájához, mert a kommunisták közben megpróbáltak újból lábra állni.
A kommunisták számára – akik nem elégednek meg a kommunizmus és a történelmi materializmus alaptételeinek állandó rágcsálásával, hanem a küzdelem valóságában élnek és megértik a valóságot úgy, ahogy az van – a történelmi materializmus és a kommunizmus szemszögéből nézve a forradalom nem fogható föl úgy, hogy az a proletariátus részéről a társadalmi hatalom átvétele, hanem csak úgy fogható fel, hogy a forradalom dialektikus folyamat, amelyben a politikai hatalom átvétele lehetővé teszi a gazdasági hatalom átvételét, a gazdaságirányítás pedig lehetővé teszi a politikai hatalmat. A szovjet a forradalmi harc eszköze, amely lehetővé teszi a kommunista gazdasági élet megszervezésének független fejlődését. Ez a gyári tanácstól elvezet a népgazdaság Központi Tanácsához, amely megállapítja a termelés és a javak elosztásának terveit, ily módon kiküszöbölve a kapitalista konkurenciát. A gyári tanács, amely gazdasági téren biztosítja a termelő függetlenségét, és amely a kommunista gazdasági élet szervezettségének alapja, a halálos küzdelemben eszköz a kapitalista rendszer ellen, mert megteremti azokat a feltételeket, amelyek megszüntetik az osztályokra osztott társadalmat, s „materiálisan” lehetetlenné teszi egy újabb osztályokra tagolt társadalom kialakulását.
Az állandó harcban álló kommunisták számára ez a koncepció azonban nem elvont gondolat csupán. Ez a harc egy még nagyobb szervezési és propagandamunka kifejtésére ösztönöz.
A gazdasági fejlődés a tömegekben bizonyos fokú szellemi önállóságot és pozitív történelmi kezdeményezőkészséget fejlesztett ki. A proletárforradalomnak ezeket az elemeket föl kell használnia, formát kell adnia nekik, meg kell teremtenie kifejlesztésük pszichológiai feltételeit és általánossá kell tennie az összes dolgozó körében azon harc által, amely a termelés ellenőrzéséért folyik.
Ezért kell előmozdítani egy kommunista párt organikus megteremtését. Ez a párt ne a szőrszálhasogatók és a kis Machiavellik bandája legyen. Legyen ez a párt a kommunista párt akciópártja, egy olyan párt, amely pontosan tudja a proletariátus történelmi feladatait, és el tudja vezetni a proletariátust történelmi hivatásának megvalósításához. Legyen ez a párt a tömegeké, amelyek saját eszközeikkel, önerejükre támaszkodva akarnak megszabadulni a politikai és gazdasági szolgaságtól a szocialista gazdasági élet megszervezése által. Ez a párt ne olyan párt legyen, amely csak arra használja föl a tömegeket, hogy megpróbálja utánozni a francia jakobinusok hősi példáit. Ezért meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyekben nincs két (időben egymás után következő) forradalom, hanem ahol a polgári állammal szembefordult népi felkelés már megtalálja azokat a jól megszervezett erőket, amelyek képesek elkezdeni a termelés országos apparátusának átalakítását, s képesek arra, hogy a plutokrata elnyomás eszközét a kommunista felszabadulás eszközévé alakítsák át.
1 Utalás a L’Ordine Nuovóban nem sokkal korábban „A gyári tanácsok politikai és szakszervezeti értékei” (I valori politici e sindacali dei Consigli di Fabbrica. In: L’Ordine Nuovo. 2. évf. 3. sz. [1920. május 29.] 1–4.), valamint „A gyári tanácsok” (Il Consiglio di Fabbrica. In: L’Ordine Nuovo. 2. évf. 4. sz. [1920. június 5.] 1–2.) címmel megjelent újságcikkekre. A gyári tanácsok jelentőségét egyébként Gramsci korábban is többször hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban lásd például az Évkönyv előző számában közreadott „A német forradalom” című cikkét.