Író: Szituacionista Internacionálé
Először megjelent: A Szituacionista Internacionalé VII.kongresszusán (1966. július, Párizs) elfogadott nyilatkozat. "Internationale Situationniste" 11. szám; (1967. október).
Forrás: Rednews (Barikád Kollektíva)
HTML: P.G.
MEGÁLLAPÍTJUK, hogy minden forradalmi szervezet számára az egyetlen cél a fennálló társadalmi osztályok eltörlése, anélkül azonban, hogy mindez maga után vonná a társadalom más formában megjelenő hierarchizálódását; ebből következően forradalmi szervezetnek csak azokat nevezzük, melyek konzekvensen a munkástanácsok abszolút hatalmának nemzetközi szinten való megvalósítására törnek, melyet a XX. század proletárforradalmainak tapasztalatai vázoltak fel.
Egy ilyen szervezet a fennálló rend egységes kritikáját nyújtja, vagy nem jó semmire sem. Egységes kritikán olyan kritikát értünk, amely kiterjed minden földrajzi régióra, ahol az elkülönült társadalmi-gazdasági hatalmak különböző formái uralomra jutottak; olyan kritikát, amely kiterjed az élet minden területére.
Egy ilyen szervezet programja alfájának és omegájának a mindennapi élet gyarmatosításának teljes megszüntetését tekinti; azaz nem a fennálló rend tömegek általi önigazgatását tűzi ki célul, hanem annak állandó megváltoztatását. A politikai gazdaságtan radikális kritikáján dolgozik, az áru és a bérmunka megsemmisítésén.
Egy ilyen szervezet elutasítja, hogy saját magán belül az uralkodó rend hierarchikus viszonyai újrateremtődjenek. Az egyetlen korlátja a benne rejlő totális demokráciának a kritikája koherenciájának minden tagja által való elismerése és önmagára való alkalmazása: ennek a koherenciának benne kell foglaltatnia magában a kritikai elméletben, illetve a teróriának és a gyakorlati cselekvésnek viszonyában. Ez radikális kritikával illet minden ideológiát, mint az eszmék elkülönült hatalmát, és mint az elkülönült hatalom eszméjét. Ezzel tagadása minden vallásos reminiszcenciának éppúgy, mint az aktuális társadalmi spektákulumnak, amely az információtól a tömegkultúráig, monopolizálja az emberek közti kommunikációt az elidegenült aktivitásuk képeinek egyirányú recepciója formájában. Leszámol minden „forradalmi ideológiával”, amelyben nem lát mást, mint az elbukott forradalmi tervek maradványait, mint a hatalom új specialistáinak magántulajdonát, mint a reprezentáció újabb szélhámosságát, amely eltakarja a proletarizált élet valódiságát.
A totalitás kategóriája a modern forradalmi szervezet utolsó ítélete, amely így végeredményben nem más, mint a politika egy kritikája. Magának a szervezetnek kimondottan arra kell törekedenie, hogy győzelme egyben önmaga, mint elkülönült szervezet, halálát is jelentse.