A "nemzeti" államok harca, mely nem más, mint a burzsoázia megfelelő csoportjainak harce, nem a levegőben lógó valami. Ezt a gigantikus összecsapást nem szabad úgy képzelnünk, mint két test összeütközését légüres térben. Ellenkezőleg, maga ez az összeütközés egy külön közeget tételez fel, melyben a "nemzetgazdasági organizmusok" élnek és fejlődnek. Ez utóbbiak már régóta nem zárt egészek, "izolált gazdaságok Fichte, vagy Thünen értelmében; hanem csupán egy sokkal hatalmasabb szférának, a világgazdaságnak részei. Éppúgy, ahogy minden egyéni vállalat a "nemzet"-, a "nép"-gazdaságnak része, ezen "népgazdaságok" mindegyike a világgazdaság rendszerébe tartozik. És ezért a jelenlegi "nemzet"-gazdasági egyedeknek harcát mindenekelőtt úgy kell tekintenünk, mint a világgazdaság különböző versenyző részeinek garcát, éppen úgy, ahogy az egyéni vállalatok harcát a társadalmi-gazdasági élet jelenségének tekintjük. Így az imperializmusnak, az imperializmus gazdasági jellemzésének és jövőjének kérdése annak a vizsgálatára irányul, hogy a világgazdaságnak mi a fejlődési irányzata és hogy belső struktúrája milyen változáson fog valószínűség szerint átesni. De mielőtt ehhez a kérdéshez fognánk, meg kell magyaráznunk, hogy mit értünk a "világgazdaság" fogalma alatt?

A társadalmi élet alapja anyagi java termelése. A jelenlegi társadalomban, amely nem csupán termékeket, hanem árukat termel, vagyis olyan termékeket, melyek kicsrélésre vannak szánva, a különböző fajta termékek cserefolyamata maga után vonja a munka megosztását a gazdasági egyedek között, melyek ezeket az árukat termelik. Mert ezt a munka-megosztást, az egyes vállalat keretein belül való munkamegosztással szemben, társadalmi munkamegosztásnak nevezi. Természetes, hogy a társadalmi munkamegosztás különböző formákat ölthet, pl. munkamegosztás a különböző vállalatok között belföldön, vagy munkamegosztás a különböző termelési ágak között; vagy munkamegosztás az egész termelési folyamat oly hatalmas alosztályai között, mint pl. az ipar és a mezőgazdaság, vagy végül munkamegosztás országok között, melyek különös gazdasági rendszereket képviselnek egy általános rendszer keretén belül stb.

Természetesen különböző sémákat lehet felállítani és különféleképp lehet osztályozni e formákat azon különböző feladatok szerint, melyeket a kutató maga elé tűz. Nekünk csak azt a tényt kell szem előtt tartanunk, hogy a társadalmi munkamegosztás más formáival párhuzamban, a munkamegosztásban a "nemzet"-gazdaságok között, a különböző országok között; oly munkamegosztás, mely túlmegy a "nemzetgazdaság" keretén, - vagyis: nemzetközi munkamegosztás.

A nemzetközi munkamegosztásnak kétfajta előfeltétele van: 1. természeti előfeltételek, melyek onnan erednek, hogy a különböző "termelő organizmusok" nem egyforma természeti miliőben élnek; 2. társadalmi jellegű előfeltételek, melyek onnan erednek, hogy a kulturális színvonal, a gazdasági szervezet, a termelő erők fejlettségének foka különböző.

Nézzük a természeti előfeltételeket. "A különböző emberi társadalmak a környező természetben a termelés és lét különböző eszközeit találják. Innen ered termelési módjuk, életmódjuk és termékeik különbözősége. Ez a természetes, elemi különbség maga után vonja a termékek kölcsönös kicserélését és ennek következtében a termékkeből áru lesz. A csere nem teremti meg a különbséggel a termelési szférák (területek) között, hanem csupán kölcsönös viszonyba hozza ezeket a különböző szférákat s ez által többé vagy kevésbé függő viszonyt hoz létre a társadalmi össztermelés ágazati között."¹ Vagyis a termelés természeti előfeltételei különbözők. Ezt a tételt igen könnyen bizonyíthatjuk be nagyszámú adattal. Vegyük pl. a növényeket.

Kávé csupán bizonyos éghajlati feltételek mellett termelhető s kávét főképpen Brazília, részben Észak-Amerika, sokkal kisebb mértékben Afrika (Abesszínia, Angol-Közép-Afrika, Német-Kelet-Afrika) és Ázsia (Hollandus-India, Arábia, Malacca) termel. Kakaó csak a forró égöv alatt termelhető. Kaucsuk, mely igen nagy szerepet játszik a jelenkori termelésban, szintén különleges éghajlatot igényel, s termelése kevés országra szorítkozik. (Brazília, Ecuador, Peru, Bolívia, Guyana stb.) A gyapot, mely az összes rostos anyagok között a legjelentősebb helyet foglalja el a közgazdasági életben, az Egyesült-Államokban, Angol-Indiában, Egyiptomban, Kínában, Kisázsiában, a középázsiai orosz birtokokon fordul elő.

A rendkívül fontos juta majdnem kizárólag egy országból: Angol-Indiából kerül kivitelre stb. Ha a fémek termelését vesszük, - ugyanazt a helyzetet találjuk, lévén itt bizonyos fokban az ország "természeti kincseriről" szó. Szenet pl. azokból az országokból visznek ki, ahol gazdag szénrétegek vannak (Anglia, Németország, Egyesült-Államok, Ausztria stb.); petróleumot ott termelnek, ahol nafta-források vannak (Egyesült Államok, Kaukázus, Holland-India, Románia, Galícia); vasércet Spanyolországban, Svédországban, Franciaországban, Algírban, Nem-Foundlandban, Kubában stb. termelnek. Mangánércet főképpen a Kaukázus, Déloroszország, Angol-India és Brazília szállít. Rézzel főképpen Spanyolországban, Japánban, Angol-Délafrikában, Német-Délnyugatafrikában, Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Chilében és Bolíviában találkozunk.

De bármily fontos a termelési feltételek természeti különbsége, ez háttérbe szorul ahhoz a különbséghez képest, melyet a termelő erőknek nem egyforma növekedése okoz a különböző országokban. „Hangsúlyoznunk kell, hogy a természeti feltételek nemcsak termelés szempontjából, de kereskedelem és forgalom szemponjából is csupán relatív jelentőséggel bírnak, vagyis negatív vagy pozitív jelentőségük igen nagy mértékben az ember kulturális színvonalától függ. Míg a természeti feltételeket (melyeket emberi idő- és térmértékkel mérhetünk) úgy tekinthetjük, mint állandó tényezőket, a kulturális színvonal változó tényező és bármily fontos legyen is az országok természeti viszonyainak különbsége a termelés és forgalom szempontjából, a kulturális különbségek viszonylag éppolyan fontosak, és csupán mind a két tényező együttes hatása teremti meg a gazdasági élet feltételeit".² A kőszénrétegek pl. "holt tőke" maradhatnak, ha kitermelésük technikai és gazdasági feltételei hiányzanak; másfelől a hegyek, melyek előbb a közlekedés akadályai voltak, a mocsarak, melyek a termelést akadályozták stb., magas fejlezzségű technika mellett elvesztik ez a negatív jelentőségüket (alagutak, lecsapolási munkálatok stb.). De még fontosabb a mi szempontunkból az a körülmény, hogy a termelő erők különböző fejlettsége különböző gazdasági típusokat és különböző termelési területeket teremt és ilyen módon fokozza a nemzetközi munkamegosztást társadalmi alapon. Itt arra a különbségre gondolunk, mely a mezőgazdasági termékeket termékeket behozó s iparcikkeket kivivő ipari államok és a mezőgazdasági termékeket kivivő s ipari cikkeket behozó agrár-államok között van. "Minden fejlett árucserének, s munkamegosztásnak alapja: a városnak a falutól való különválása. Mondhatjuk, hogy a társadalom egész gazdasági története ennek az ellentétnek mozgalmából áll."³ A "város" és "falu" közötti különbség és "ennek az ellentétnek a mozgalma", mely előbb egy ország határain belül folyt le, most egy óriásilag megnövekedett alapzaton játszódik le.

Ebből a szempontból az ipari államok a "város"-számba, az agrár területek pedig "falu"-számba mennek. A nemzetközi munkamegosztás itt összeesik azzal a munkamegosztással, mely az egész társadalmi termelés két legfontosabb ága, az ipar és mezőgazdaság közt van és mint úgynevezett "általános munkamegosztás" jelentkezik.⁴ Erről könnyen meggyőződhetünk, ha az iparcikkek termelő helyeinek viszonyát vizsgáljuk a mezőgazdaság termelő helyeihez.

Búza főképpen Kanadában, az Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Előindia, Oroszország, Románia, Bulgária, Szerbia és Magyarország agrár vidékein terem.

Rozsot főleg Oroszország visz ki.

Húst Ausztrália, Új-Zéland, az Egyesült Államok (agrár vidékei), Kanada (különösen nagyban való hústermelés), Argentína, Dánia, Hollandia stb. szállít. Élőmarhát főként Európa agrár államai visznek ki az ipari államokba. Az európai termelés centruma: Ausztria-Magyarország (jobban minda Magyarország), Hollandia, Dánia, Spanyolország, Portugália, Oroszország és a Balkán államok. Fát Svédország, Finnország, Norvégia, Északoroszország, részben Ausztria-Magyarország szállít; újabban a Kanadából való import fokozódik.

Viszont iparcikkeket a világ legfejlettebb ipari államai visznek ki. Gyapotkészítményeket főképp Nagybritannia hoz piacra; másodsorban Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium stb., a tengerentúli országok közül az Egyesült Államok. Gyapjúcikkeknél Nagybritannia, Franciaország, Ausztria-Magyarország jön figyelembe. Vegyszereket elsősorban Németország gyárt, utána Anglia, az Egyesült államok, Franciaország, Belgium és Svájc.⁵

A világkapitalizmus termelő erőinek sajátos megoszlása tehát szembeszökő. A társadalmi munka két leghatalmasabb alosztályának fejlődési iránya megteremti az államoknak két típusát, s a társadalmi munkamegosztás nemzetközi keretekben megy végbe.

A nemzetközi munkamegosztás a nemzetközi árucserében nyer kifejezést. „Miután a termelők csupán termékeik kicserélése útján kerülnek kölcsönös társadalmi viszonyba, egyéni munkájuk különleges társadalmi jellege csupán ezen csere határain belöl jut kifejezésre. Más szavakkal az egyéni munka az életben a társadalmi munkának csupán láncszemenként jut kifejezésre azon viszony alapján, melyet a csere hoz létre a munkatermékek között és ezen termékek segélyével maguk között a termelők között".⁶

A világ egész társadalmi munkája országok között oszlik meg; minden egyes ország munkája az árucsere révén ennek az általános társadalmi munkának részévé válik nemzetközi keretek között. Az országoknak ez a kapcsolata az áru cserefolyamatában nem egyszerű véletlen, hanem a tövábbi társadalmi fejlődés szükséges feltétele, emellett a nemzetközi árucsere a társadalmi gazdaság élettörvényszerű folyamatává lesz. Ez az élet teljesen felbomlana, ha Amerika és Ausztrália hirtelen megszűnnék búzát és marhát szállítani, Anglia és Belgium szenet, Oroszország kenyeret és nyersanyagokat, Németország gépeket és vegyi iparcikkkeket, India, Egyiptom s az Egyesült Államok gyapotot stb. S fordítva, a mezőgazdasági termékeket kivivő államok tönkremennének, ha eladási piacaik hirtelen megszünnének. Különösen világosan áll ez azokra az államokra, melyeknek ún. „monokultúrájuk" van, vagyis majdnem kizárólag egy cikket visznek ki (pl. Brazilia kávét, Egyiptom gyapotot stb.). Hogy a nemzetközi árucsere mennyire szükséges a közgazdasági élet normális menetéhez, a következő példákből tűnik ki. Anglia XIX. század első harmadában a szükséges kernyérmennyiségnek csupán 2½%-át hozta be külföldről; most 50% kenyérmagot hoz be (sőt búzából 80%-ot), húst kb. 50%-ot, vajat 70%-ot, nyersanyagot kb. 50%-ot stb.⁷ Lexis kiszámítja, hogy a külföldi piac a belga gyártmányok számára ugyanoly jelentőséggel bír, mint a belső; Angliában a belföldi piac alig fogyatja a kivitelre szánt iparcikkek, fémek és kőszén kétszeres mennyiségét; Németországban a belföldi piac 4-4½-szer nagyobb jelentőséggel bír, mint a külföldi.⁸Ballod szerint Anglia búzaszükségletének 75-80%-át hozza be, Németország kb. 24-30% gabonát, kb 60% takarmánycikket és 5-10% húst.⁹

Ezeknek a példáknak a számát vég nélkül szaporíthatnánk, de ebből is kiviláglik, hogy rendes piaci kapcsolat, az árucsere folyamatába való kapcsolat áll fenn az egyéni gazdaságok óriási tömege között, amelyek a legkülönbözőbb földrajzi helyeken fekszenek. Ilyképpen a nemzetközi munkamegosztás és a nemzetközi árucsere világpiacot és világpiaci árakat tételez fel. Az árak magasságát általában véve most már nem csupán azok a termelési költségek határozzák meg, amelyek egy adott helyi, vagy „nemzeti" termelés sajátságai. Ezek a „nemzeti és helyi sajátságok" nagy mértékben kiegyenlítődnek a világpiaci árak általános nivellálódása útján. A világpiaci árak pedig a maguk részéről nyomást gyakorolnak az egyes termelőkre, az egyes országokra, egyes területekre. Különösen szembeszökő ez a jelenség, ha oly cikkeket veszünk, mint a szén és vas, búza és fa, gyapot, kávé és gyapjú, hús és cukor stb. Vegyük például a gabonatermelést. A termelőfeltételek itt rendkívül különbözőek, az árkülönbségek pedig távolról sem akkorák.

1901-1908 közti időszakban az ár 1000kg-ként (márkában) volt:

A búza termelési feltételei Angliában és Amerikában igen különbözők, - mégis a búza ára a londoni és new yorki piacon mejdnem egyforma (139 és 141 márka), miután az amerikai búza óriási áradata állandóan Angliába és általában Nyugat-Európába ömlik az Atlanti-óceánon keresztül. A világpiaci ár ingadozását és alakulását igen jól meg lehet figyelni a világ legnagyobb városainak: London, New York és Berlin árutőzsdéin. Itt naponként jegyzik a világpiaci árak változásait, itt összpontosítják a föld összes részeiből beérkező híreket, itt tartják számon ilyenképpen a világpiaci keresletet és kínálatot.

A nemzetközi árucsere a nemzetközi munkamegosztáson alapszik. De nem szabad azt hinni, hogy ez az árucsere csupán azon keretekben történik, melyeket ez a megosztás teremt. Az országok nem csupán különböző térmékekben, de azonos termékekben is cserét folytatnak. Pl. A. ország B. országba nemcsak oly cikkeket vihet be, melyeket ez utóbbi országban vagy nem, vagy csak rendkívül kis mennyiségben termelnek: de beviheti cikkeit versenyezve a külföldi termeléssel. Ebben az esetben a nemzetközi árucsere nem azon a munkamegosztáson alapul, melyet a különböző szükségleti cikkek termelése feltételez, hanem kizárólag a termelési költségek különbözőségén, az egyéni értékek különbözőségén (minden országra nézve), ami - világgazdasági mértéket véve - a nemzetközi árucserében a társadalmilag szükséges munka fogalmához vezetett.¹¹

Hogy mennyire közel jutottak egymáshoz a különböző országok az árucsere folyamatában, azt a fizetési eszközök gazdaságos volta mutatja, vagyis az aranyszállítmányok ökonómiája. „Ha összehasonlítjuk bármely ország aranykivitelét és bevitelét az árukivitellel és bevitellel, látjuk, hogy az aranyküldemények összértéke sohasem éri el az áruküldemények értékének 5%-át. Meg kell jegyeznünk, hogy a kereskedelmi mérleg egy ország fizetési mérlegének csupán része".¹²

Ahhoz képes amint az áruforgalomból az áruk világpiaca alakul ki, a finánctőke világpiacáról is beszélhetünk, ami a kamatláb és leszámítolási kamatláb nemzetközi nivellálódásában nyer kifejezést. Ily módon, „... a finánctőke is azt az irányzatot mutatja, hogy egyes ország gazdasági konjuktúráját a világ-konjuktúrával („Weltkonjunktur") igyekezzék felcserélni."¹³

Az árupiac példájából látjuk, hogy a piaci viszonylatok mögött termelési viszonylatok rejtőznek. Az árucsere-folyamatban a termelők között fennálló minden kapcsolat feltételezi, hogy a termelők egyéni munkája között fennálló minden kapcsolat feltételezi, hogy a termelők egyéni munkája összesítve legyen a társadalom összmunkájában. Az árucsere mögött ilyenképpen a termelés rejtőzik, az árucsere viszonylatai mögött - a termelés viszonylatai, a dolgok (áruk) viszonylatai mögött az azokat termelő emberek viszonylatai. Ha az árucsere folyamatában a kapocs nemcsak esetleges jellegű, akkor a termelő viszonylatoknak állandó rendszerével állunk szemben, mely a társadalomnak megfelelő terjedelmű gazdasági struktúráját jelenti. Ezért a világgazdaságok úgy határozhatjuk meg, mint a termelőviszonylatok és ennek megfelelő árucsereviszonylatok rendszerét világgazdasági méretekben. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy ezek a termelőviszonylatok csupán az árucsere folyamatában jönnek létre.

„Mihelyt az emberek bármi formában kölcsönösen egymásért kezdenek dolgozni, munkájuk szintén társadalmi jelleget nyer";¹⁴ más szavakkal: bármi formában közvetlenül vagy közvetve jöjjön is létre az összeköttetés az termelők között, mihelyt ez az összeköttetés létrejött és állandó jellegűvé vált, - mindenkor a termelő viszonylatok rendszerének létrejöttéről, vagyis társadalmi gazdaság kifejlődéséről (vagy átalakulásáról) szólhatunk. Az árucsere ezért egyike a legprimitívebb formáknak, melybena termelő viszonylatok kifejezésre jutnak. A jelenlegi rendkívül bonyolult gazdasági élet a legkülönbözőbb formákat ismeri, melyek mögött a termelő viszonylatok rejtőznek. Ha pl. a berlini értéktőzsdén egy amerikai vállalat jön létre a német tőkés és amerikai munkás között, ha egy orosz város kölcsönt vesz fel londoni tőkésektől és kamatot fizet a kölcsön után, akkor ez történik: az értéktöbblet egy része, mely az angol munkás és angol tőkés közti viszonylatot fejezi ki, az orosz város önkormányzatát terheli, mely kamat formájában fizeti annak az értéktöbbletnek egy részét, melyet ezen város burzsoáziája kap és amely az orosz munkás és orosz tőkés közötti termelői viszonylatot fejezi ki; ily módon tehát viszonylat létesül két ország munkásai, valami tőkései között is. Különösen fontos szerepet játszik a finánctőkének már említett mozgalma, mely mind nagyobb és nagyobb méreteket ölt. A gazdasági kapcsoknak még egész sor formáját említhetnénk meg: a kivándorlást és bevándorlást, mint a munkaerő áthelyezését; a kivándorló munkások munkabére egy részének átutalását („küldemények haza"), vállalatok alapítását külföldön és a nyert értéktöbblet átvándorlását, a gőzhajózási társaságok nyereségét stb. Minderre még vissza fogunk térni. Most csak azt jegyezzük meg, hogy a „világgazdaság" magában foglalja mindezeket a gazdasági jelenségeket, melyek végeredményben a termelő folyamatban résztvevő emberek viszonylataira vonatkoznak. A jelenlegi világgazdasági élet egész folyamata nagyjában és egészében az értéktöbblet termelésére és annak a burzsoázia különböző csoportjai és alcsoportjai között való felosztására vezethető vissza, azzal a következménnyel, hogy a termelési viszonylatok mindjobban szaporodnak két osztály: egyfelől a világproletariátus, másfelől a világburzsoázia között.

A világgazdaság az általános értelemben vett társadalmi gazdálkodásnak egyik faja. Társadalmi gazdaság alatt a politikai gazdaságtan főként az egyéni gazdaságok rendszerét érti, melyeket egymással az árucsere kapcsol össze. Ebből a szempontból világos, hogy a „társadalmi gazdálkodás" egyáltalában nem tételez fel oly „gazdálkodó egyedet", aki a gazdasági viszonylatok egészét tartaná kezében. A politikai gazdaságtan első sorban nem úgy nézi a gazdaságot, mint tervszerű „teleologikus egységet", mely „gazdálkodik"; hanem elsősorban mint gazdaságok szervezetlen rendszerét, ahol nincsen semmiféle öntudatos kollektív gazdálkodás, és ahol a gazdasági törvények, - a piacnak és a piactól függő termelésnek elemi törvényei. Ezért a társadalmi gazdaság általános fogalma és a világgazdaság különös fogalma szempontjából a (bármiféle) „szabályozás" egyáltalában nem szolgálhat meghatározó, konstitutív jegyül.

A nemzetgazdasági organizmusok mostanáig nem tudtak általános szabályzó befolyást gyakorolni a nemzetközi piacra, és itt mindezideig teljes anarchia uralkodik, lévén a nemzetközi piac a „nemzeti" érdekek közötti, jobban mondva a „nemzeti" uralkodó osztályok érdekei közötti ellenséges tevékenység színtere.¹⁵

De efelől a világgazdaság mégis: a világgazdaság marad.¹⁶

¹ Marx: Tőke I. Kötet. A példa-felsorolásban nem azokat az országokat említjük, ahol egy bizonyos terméket általában termelnek, hanem csupán azokat az országokat, ahonnan ez a termék kivitelre kerül.
² Ernst Friedrich: "Geographie des welthandels und weltverkehrs", Jena, Gustav Fischer, 1911 S. 7.
³ Marx u.o.
⁴ "Ha csupán a munkát tekintjük, úgy a termelés megoszlását a nagy termelési ágakra u.m. foldművelés, ipar stb. általános munkamegosztásának nevezhetjük. (Teilung der Arbeit im Allgemeinem); ezeknek a termelési ágaknak megosztását különböző alágakra „különös munkamegosztásnak" (Teilung der Arbeit im Besonderen); a munkamegosztást a műhelyen belul - egyéni munkamegosztásnak (Teilung der Arbeit im Einzelnen)". (Marx.)
⁵ Lásd E. Friedrich i. m.
⁶ Marx i.m.
⁷ Bernhard Harms: „Volkswirtscheft und Weltwirtschaft". Versuch der Begründung einer Weltwirtschaft. Jena, Gustav Fischer. 1912. S 178."
⁸ Zilenkin: „Külkereskedelmi politika", 1908. 63. o.
⁹ C. Ballod: „Grundriss der Statistik". S. 118.
¹⁰ I. Conrad: „Getreidepreise", Handwörterbuch der Staatswissenschaften.
¹¹ Természetesen az első esetben is a termelési költségek különbsége játszik szerepet. De itt a különböző cikkek termelésének tényét juttatja kifejezésre, a második esetben ezt a tényt kifejezésre nem juttatja.
¹² Julius Wolf: „Das internationale Zahlungwesen". Leipzig 1913. S. 62. (Veröffentlichungen des Mitteleuropänischen Wirtschaftsvereins in Deutschland. Heft XIV.)
¹³ Weil: „Die Solidarität der Geldmärkte". Eine Studia über die Verschiedenheit der gleichzeitigen Diskontsütze verschiedener Länder. Frankfurt a. M. 1903. S. 115.
¹⁴ Marx i.m.
¹⁵ Paul Stähler: "Der Giroverkehr, seine Entwicklung und internationale Augestaltung". Leipzig. 1909. S. 127.
¹⁶ Ezek a megjegyzések azon téves nézetek ellen irányulnak, melyek a világgazdaság természetéről az irodalomban igen el vannak terjedve. Így Kalwer pl. a „világpiacgazdaság" kifejezést ajánlja. Kobatsch szerint (Lásd: „La politique économique internationale". Paris éd. Giard ez Briére.) a világgazdaság szükségszerűen feltételezi a világállamot. À propos! A világgazdaság kifejezés feltételezi, hogy a gazdasági kapcsok terjedelme szerint osztályozzuk, de nem a termelő módok különbsége szerint. Azért igen ízetlen dolog szemrehányást tenni a marxistáknak (mint ezt Harms teszi), hogy ők a kapitalista gazdaságon kívül csak a szocialista gazdaságot látják, de a világgazdaságot nem. Harms egyszerűen összekeveri azokat az osztályzásokat, melyek teljesen különböző jelenség-csoportra vonatkoznak.